Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Tündérország Óvoda Hírei

„Sárga levél, piros levél,
Hull a fáról, viszi a szél.
Viszi az őszt nagy kosárban,
Szőlőt, diót teli tálban.
Hozza a telet bundában,
Csikorgó hóban, csizmában.”
/Palotai Gyöngyvér/

Tündérország kapuján is beköszöntött az ezerszínű ősz, hogy elkezdődhessen óvodánkban a 2023/2024-as nevelési év.
Egy kis visszatekintés, mi történ óvodánkban a nyáron és a nevelési év elején…
Június elején „kirepültek nagycsoportos Kerekerdősök”, reméljük, hogy az iskolapadban ülve sem feledkeznek el sokszínű óvodai élményeikről.  Nyáron összevont csoporttal működött intézményünk.
Igyekeztünk a gyermekek óvodában eltöltött minden percét változatos programokkal megtölteni. Fontosnak tartjuk, hogy nyáron is különféle tevékenységeket ajánljunk a gyermekek számára, hogy ők mindig érdeklődésüknek és kedvüknek megfelelően választhassanak. Emellett a spontán szabad játékra is nagy hangsúlyt fektettünk.
A rendkívül melegre való tekintettel igyekeztünk a gyerekeket megóvni az erős napsugárzástól. A meleg napokon elengedhetetlen volt a folyadékpótlás, illetve a vitamindús szezonális zöldségben és gyümölcsben gazdag táplálkozás. A gyermekek fogyaszthattak frissítő teát, a víz a nap folyamán bármikor a rendelkezésükre állt, hogy oltsák a szomjukat.
A meleg nyári napok után gyorsan eljött az ősz Tündérország Óvodába, melynek kezdetén az új kiscsoportos gyermekek először lépték át óvodánk kapuját, és a nyári pihenés után visszatérő „régi óvodásaink” újra birtokukba vehették jól ismert kedves játékaikat, találkozhattak társaikkal. 
Óvodánkban 30 kis Katica csoportos gyermek kezdte meg óvodai életét szeptemberben. A beszoktatási folyamat kisebb-nagyobb döccenőkkel, kicsi tiltakozással, néhány könnycseppel nehezítve sikeresén megvalósult.
Tisztelettel, elfogadással és empátiával segítjük a gyermekeket abban, hogy érzelmileg megnyugodjanak, elfogadják az anyától, apától való elválást és örömteli napokat éljenek meg Tündérországban. Arra törekszünk, hogy minden gyermek számára egyéni bánásmódot biztosítsunk, amely leginkább megfelel az egyes gyermekek sajátos igényeinek. A kapcsolatépítés nagy türelmet igényel, hiszen a felnőtt és a gyermek lépésről-lépésre közelítenek egymás felé.
A kiscsoportosok beszoktatásának sikerességéhez nagyban hozzájárult augusztus utolsó hetében az anyás beszoktatás, az óvodai életre való hangolódás. Az eleinte kicsit sírósabb reggelek napról napra mind boldogabb reggeli találkozásokká váltak. Köszönhető ez a sok mondókának, dalocskának, mesének és a sok-sok játéknak, mellyel a csoport felnőttei segítették a gyerekek biztonságérzetének kialakulását, érdeklődésük felkeltését az óvodai mindennapok iránt.
A Kerekerdő és Bóbita csoportosok vidáman érkeztek vissza szeptember elsején a megszokott környezetükbe. Már nem volt új számukra az óvoda, ismerték a csoportszobát és a környezetet és legfőképpen egymást. Az idei nevelési év első őszi hónapja szeptember, már gazdag programokban bővelkedett.
 
                                         Népmese napja

Óvodánkban egyre több jeles napot tartunk, ilyen a Magyar népmese napja is, melyre nagy hangsúlyt fektetünk. Rohanó világunkban egyre kisebb a tere az igazi tiszta forrásból származó, élőszóval elmesélt mesének, népmesének. Arra törekszünk, hogy gyermekeink átélhessék azt a varázslatot, amit a mesemondó megidéz nekik, ezáltal fantáziájuk, képzelőerejük jobban fejlődik. A Kerekerdő csoportosok az „Erre kakas, erre tyúk…” népi mondókával a „gyalogúton” elértek a meseerdőbe, ahol korosztályuknak megfelelő mesét hallgattak a gyerekek, amit a Magyar népmese főcímdala előzött meg, melyet az óvó nénik örömére sokan felismertek. A nap folyamán népi magyar motívumokkal díszített kifestőt, mint madár, tulipán, leveles virágos ágas színezhettek. A Bóbita csoportosok Az aranyszőrű bárány meséjét tanulták meg erre a napra, s jelmezekbe öltözve előadták társaiknak.
 

Állatok Világnapja

Az állatok világnapja alkalmából a gyerekek elhozták otthonról kedvenc játékállatukat. A kis állatokat elhelyezhettek külső ismertetőjegyeik, táplálkozási szokásuk és jellemzőik alapján, egy játékosan berendezett erdei, illetve házi vagy állatkerti lakókörnyezetükbe. Ezekkel az állatokkal a délelőtt folyamán szabadon játszhattak, felelevenítettük az állatokkal kapcsolatos már megismert mondókákat, verseket, dalokat. Az állatok szeretetét nem lehet könyvekből megtanítani. Az élménynyújtás, tapasztalatszerzés, tevékenykedés a legjobb módszer arra, hogy az óvodás gyerekekben kialakuljon a szeretet, gondoskodás és a védelem érzése.

 

Zene Világnapja

Október 1. a zene világnapja, melyet óvodánkban is megünneplünk. A zene az ember legősibb kifejezési formája, amely ősibb, mint a nyelv. Jó eszközül szolgál a gyermeki lélek felfedezéséhez.
A csoportokban ezen a napon különböző hangszerekkel ismerkedtek meg a gyerekek, melyeket természetesen megfoghattak, megszólaltathattak, kipróbálhattak. Ismert népdalokat is énekeltünk, melyeket a gyermekek ritmushangszerekkel kísértek kis ritmuszenekar formájában, felismerték az ismert dallamokat a hangszerjáték alapján.


 

                                                                             Szüret

Az őszi időszak következő nagy eseménye a szüret volt.  Október 6-án szüreti mulatságot rendeztünk Tündérországban. Az óvodások zeneszó kíséretében átsétáltak a bölcsődébe és igazi szüreti báli forgatagot tartottak, együtt énekelve táncolva idézték fel a régi szüreti mulatságok hangulatát.
Sok finom, ősszel szüretelhető gyümölcsöt kóstolhattak a Kerekerdősök, az ügyes kezű kicsik  szőlőt szemezgettek, dajkanéni szőlőlét készített belőle. Dióbelet kiszedték az összetörött héjból. Énekeltünk táncoltunk, jól éreztük magunkat. A Bóbita csoportosok a korábbi, szombathelyi piacon tett kirándulásukon szerzett élményeiket játszották el, vásári kofának áltak, kínálták a portékaikat, megkóstolták egymás gyümölcseit, alkudoztak, vásároltak. Megsütötték és megették a piacon vásárolt sütőtököt.
 
     „Így tedd rá!”
Október 9-én Kassai Anita „Így tedd rá!”-pedagógus segítségével megismertük a vasvári Feneketlen-tó legendáját, megismertük a szigorú várurat, Vas Miklóst és megtudtuk, hogy miért őrzi a kígyókirály a nyakában a kulcsot és hogy szilveszter éjjelén bátorságpróbára mehetünk, hogy megkaparinthassuk a kulcsot. Igazi lakodalmi táncházba hívtak bennünket a szereplők, miután számos nehézség és akadály után egybekelt Gyana Géza és Hajnalka.


 
Októberben megtartottuk a „Vidd magaddal a macid!” világnapot, amikor is a gyerekek elhozhatták az óvodába kedvenc macijukat és számos kalandban volt részük. A Bóbita csoportosok elvitték magukkal macijaikat sétálni az Ó-Ebergényi kastély parkjába, hogy világot lássanak a kis kedvencek.
Október hónap számos programot tartogatott még a tündérpalántáknak: Ölelés világnapja, a kenyér napja, Orsolya napi vásári forgatag, Tök nap. Sütödelátogatás, tökfaragás, csalamádé készítés, vásári játék színesítette a programjainkat.
Köszönjük mindenkinek a segítséget programjaink megvalósításához, az önfeledt gyermeki öröm, mosoly és jókedv ajándékaihoz!

Vidám és boldog őszi napokat kívánunk mindenkinek!

 

BEIRATKOZÁS A 2022/2023-AS NEVELÉSI ÉVRE AZ ÓVODÁBA ÉS A BÖLCSŐDÉBE

 Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek
Óvodai Intézményfenntartó Társulásának
HIRDETMÉNYE


Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Óvodai Intézményfenntartó Társulásának , mint a Vasszécsenyi Tündérország Óvoda és Körzeti Bölcsőde (9763 Vasszécseny, Arany János utca 9.) fenntartója a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.) 20. (1)-(la) bekezdése alapján az óvodai beiratkozás idejérő1 és rendjéről az alábbi hirdetményt teszi közzé:
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a Társulási Tanács Elnökének döntése alapján


a 2022/2023 nevelési évre történő
óvodai és bölcsődei beiratkozás időpontja:
2022. április 25-29.
H – P: 9.00 – 16.00
Beiratkozás helyszíne: Tündérország Óvoda
Pótbeiratkozás: 2022. május 5. csütörtök
8.00 – 14.00 óra között

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.
Az intézmény felvételi körzete: Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács községek közigazgatási területe.
A gyermek beiratkozásakor be kell mutatni a beiratkozáshoz szükséges iratokat, azaz a gyermek:
nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat (személyi igazolvány vagy útlevél), lakcímet igazoló hatósági igazolványát (lakcímkártya), TAJ-kártya, anyakönyvi kivonat, továbbá a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványokat (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély) és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (lakcímkártya).
online jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot és a dokumentumok scannelt változatát az intézmény részére kell elektronikusan elküldeni 2022. április 28-ig.
amennyiben a gyermek sajátos nevelési igényű és rendelkezik szakértői véleménnyel, annak bemutatása is szükséges,
esetlegesen fennálló ételallergiát igazoló dokumentumot.
Amennyiben a gyermek nem magyar állampolgár, kérjük bemutatni az állandó tartózkodásra jogosító okmányt, illetve tartózkodási engedélyt.
Az óvodába és bölcsődébe felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a szülők és az óvodapedagógusok, kisgyermeknevelők véleményének kikérése mellett az intézményvezető dönt.
Az óvodai és bölcsődei felvételről az intézmény vezetője 2022. május 10-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőt.
Az intézményvezető felvételt elutasító határozatával szemben jogorvoslattal lehet élni, amelyet Vasszécsenyi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének címezve, de a döntést hozó intézmény elektronikus címére kell megküldeni a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül. Az Nkt. 37. (3) bekezdésének b) pontja alapján a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést az óvodai felvétellel kapcsolatban érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tekintetében. A (4) bekezdés értelmében a (3) bekezdésben szabályozott eljárásban települési önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézmény esetén a jegyző járhat el. Az Nkt. 38. S (1) bekezdése alapján a fenntartó a 37. (3) bekezdésben meghatározott eljárásban a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja, vagy a döntést megsemmisítheti, és a nevelési-oktatási intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.

Az óvodai és bölcsődei jelentkezésre vonatkozó információk, a jelentkezési lap letölthető a www.vasszecseny.hu és a www.tunderorszagovi.com honlapról.

Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai és bölcsődei felvételéről kérjük, hogy személyesen tájékozódjanak a szülők az intézmény elérhetőségén. Az intézmény az Alapító Okiratának megfelelően az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek felvételét biztosítja.

Külföldön tartózkodás esetén
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének - jogszabályban előírt - utolsó határnapját (2022. május 20.) követő tizenöt napon belül, azaz 2022. június 4-ig írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt.
A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

Felmentési kérelem
A szülő - tárgyév május 25. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a fővárosi és megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem megtalálható a www.vasszecseny.hu vagy a www. tunderorszagovi.com oldalon.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247.§-a értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.

Kérjük, hogy a beiratkozással kapcsolatos időpont egyeztetés miatt vegyék fel a kapcsolatot az intézményvezetővel az alábbi elérhetőségeken:

Kiss Zsanett intézményvezető
Telefon: 06-94/377-949
E-mail: vasszecsenyovi@gmail.com

Vasszécseny, 2022. március 22.
                                                                                                 Zsolnai Zoltán
                                                                                                Társulás Elnöke


Hírek, események

u7tyipxuchwqa3tg27s6hcrqxsvyopmxkf6jqdxs

Tartalomszabályozás, gyermekek védelme az online térben

2020.11.22.

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája a szülőknek, családoknak szóló tájékoztató anyaga a gyermekek életkorának megfelelő tartalomszűréssel, a korhatár-besorolás fontosságával, az életkornak megfelelő platformokra történő regisztrációval, valamint a szabályok és a gyermekkel folytatott párbeszéd egyensúlyával kapcsolatban szolgál tanácsokkal. További öt témakörben elérhető tájékoztató:

Megnézem
12